Temetés
Tudnivalók a református temetési szertartásról
Jézus mondja:
„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek:
higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem.
Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam
volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra?
És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és
magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is.”
(János evangéliuma 14,1-3)
Szeretteink elvesztése életünk legnehezebb eseményei közé tartozik ilyenkor lelkileg megtörten szinte vigasztalhatatlanul szükséges mégis intézkednünk a szertartásról. Ezekben a nehéz pillanatokban a református lelkészi hivatalban várják Önöket a lelkipásztorok, hogy a református szertartáshoz szükséges információkkal ellásák Önöket, lelki támaszt és segítséget nyújtsanak. A gyász nehézségeiben is Isten szeretetét és vigasztalását szeretnénk hirdetni, a református szertartásnak is ez áll a középpontjában.
Az Ügyintézéshez szükséges tudnivalók
A temetkezési vállalattal való egyeztetés után érdemes a Lelkészi hivatalba érkezni, ahol egy lelkipásztorral tudnak beszélgetni, aki felveszi a szükséges adatokat és tájékoztatja önöket a szükséges információkról. A temetés költségéről is itt kérhetnek információt.
Lelkészi ügyeleti rendről itt tájékozódhat.
Az gyászoló családokért a temetést követő vasárnapon 9.00- kor az Istentiszteleten imádkozunk.
Ezen felül szeretettel várjuk önöket minden hónapban egyszer Vigasztaló Istentiszteletre, ahol megemlékezünk az előző hónapban elhunyt testvérekről.
A Vigasztaló Istentisztelet időpontjáról a hirdetőlapon tájékozódhatnak.
Különböző időközönként Gyászfeldolgozó Csoportot indítunk, ahova azokat várjuk akik nehezen küzdenek meg szerettük elvesztésével. A csoportról és annak indulásáról bővebb információt a Gyülekezeti Sorozatok/képzések menüpont alatt találhatnak vagy érdeklődjenek a lelkészi hivatalban telefonon vagy e-mailen.
Végül szolgáljon vigasztalásukra Barth Károly néhány gondolata:
A HALÁL HALÁLA
Micsoda a halál Isten mellett? Ha ő is az utolsó ellenségünk, akkor sincs ráhagyva,
hogy azt tegyen velünk, amit akar és tud. Isten engedte „működését”, de Ő meg is
szüntetheti. Isten adott a kezébe fegyvert, de Ő le is fegyverezheti, így a halálban nem
leszünk egyedül a halállal, és nem is egy másik isten birodalmában leszünk, hanem a
halállal együtt a halál Ura is megjelenik a színen. Az Ő kezébe fogunk esni, és nem más
kezekbe. Nem a haláltól kell félnünk, hanem Istent kell félnünk. De éppen Istent nem
félhetjük anélkül, hogy éppen Őbenne vigaszt ne nyernénk - bármilyen vigasztalanok is
vagyunk különben. Mi mást jelentene ez, mint hogy Isten a halál közepette is a mi
segítőnk és Megváltónk? Végbe fog menni rajtunk a halál elkerülhetetlen, keserű,
rettenetes munkája. De Isten lesz számunkra minden jó teljessége akkor is, amikor ez
megtörténik velünk. Az semmi esetre sem történhet meg velünk, hogy a halálban többé
ne lennénk az Ő uralma alatt, és ne lennénk az Ő tulajdona és szeretetének tárgya. Arra
a halál hatalma sem elég, hogy ezen bármit is változtasson. Halálunk jelenti számunkra
a határt, de Isten határt szab a halálnak is. A halál mindent elvehet tőlünk. De azt nem
tudja véghezvinni, hogy Isten ne legyen Isten, a mi segítőnk és Megváltónk, és mint
ilyen, a mi reménységünk. Erre nem képes. És mivel ezt nem tudja megtenni, komolyan
fel kell tennünk a kérdést: Mire képes akkor egyáltalán?