Facebook Instagram Youtube
Széchenyi 2020

menü

Könyvajánló

2017. 11. 01.

A Kecskeméti Református Egyházközség kiadásában

MEGJELENT

KADA ERIKA: TÜNDÉR-HATÁRON TÚL

című könyve Áprily Lajos vallásos költészetéről

 

 

                 A magyar szakos pedagógus és okleveles teológus végzettséggel rendelkező kecskeméti szerző, Kada Erika hosszú újságírói, írói múlt után vállalkozott az erdélyi származású magyar költő, Áprily Lajos vallásos költészetének elemzésére. Ezt megelőzően 1996-ban Forradások címmel jelent meg verses és novelláskötete, majd 2009-ben másfél évtizedes újságírói munkáiból adott közre egy interjúválogatást „Színek, hangok az ezredfordulóról” címmel. Mindhárom könyvének illusztrátora Bella Rózsa Pilinszky-díjas tanár, grafikusművész, akinek rézkarcai most is mívesen szép kiadvány megjelenéséhez járultak hozzá.  

 

       A könyv Áprily Lajos vallásos költészetét mutatja be sajátos feldolgozásban, ami magába foglalja a hagyományos műelemzés irodalmi igényességét és a hívő református költő keresztény szemléletének megvilágítását. Utóbbi, sok más közt a bibliai igéknek való tartalmi megfelelés keresésével, nemcsak a költő teológiai gondolkodásának ismérveit tárja fel, hanem mindezek érzelmi és tapasztalati hátterét is – komplex rálátást nyújtva ezzel a példaértékűen nagy tudású, klasszikus műveltségű költő-tanár hitéleti mélységeket is feltáró irodalmi munkásságára. Ezzel a tanulmánykötet hiányt pótol irodalomtudományi vonatkozásban is. Arany János, Ady Endre és más költőink mellett a szerény költő-tanár, Áprily Lajos is nagyban rászolgált arra, hogy munkásságát keresztény oldalról is bemutassuk, istenes költészetének elemző munkáját adjuk az őt szerető Olvasók kezébe, amely egyúttal tiszteletadás Áprily Lajos születésének 130. és halálának 50. évfordulója alkalmából.

 

A díszkiadásban megjelent kötet diákok és pedagógusok számára kedvezményes áron beszerezhető a Kecskemét, Szabadság tér 6. sz. alatt található Református Könyvesboltban, de megtalálható az ország számos helyén, köztük a Líra és Libri könyvesboltjaiban.

 

            A könyv megjelenésének fő támogatója a Nemzeti Kulturális Alap