Facebook Instagram Youtube
Széchenyi 2020
ff

menü

Nyári Ifitábor

2018. 04. 25.

Mi ez?
A Kecskeméti Református Gyülekezet ifjúsági nyári tábort szervez, amelyre szeretettel vár
minden érdeklődő fiatalt.  A tábor célja, hogy megismerjük Jézus Krisztust, megéljük a
Vele való közösséget és növekedjünk a Benne való hitben, miközben egymással is
közösséggé formálódunk, és egy nyári tábornak megfelelően elképesztően jól érezzük
magunkat.
 
Mikor?
2018. július 16-20. (hétfő délutántól péntek ebédig)
Hol?
A Ceglédfürdői Diáktáborban. Pontos cím: 2700 Cegléd, Fürdő út 1. Honlap:
http://www.diak-tabor.hu/. Az utazás felnőtt kísérőkkel, vonattal fog történni.
Kinek?
Jelentkezhet valamennyi 14-25 év közötti (azaz legalább 8. osztályos) fiatal, felekezettől
függetlenül.
Mit fogunk csinálni?
A tábor fő kérdése, hogy mit jelent „végre élni”? Ezt délelőttönként egy-egy előadást
meghallgatva, majd csoportokban megbeszélve dolgozzuk fel. Esténként pedig egy-egy
vendég érkezik hozzánk evangélizálni, bizonyságot tenni. Délután és este többféle program
vár majd minket: (éjszakai) fürdőzés, sport, túra, (társas)játék, tábortűz, tánc, filmklub, kimit-
tud, főzőverseny, éjszakai túra, vitaest, dicsőítés, imaséta és ki tudja, még mi…
Mennyibe kerül?
A tábor díja 20 000 Ft/fő. Ez az ár tartalmazza a szállás és a napi háromszori étkezés
költségét, azonban az utazás és a fürdőbelépő (1000 Ft/fő) nincs benne. A tábor díja
remélhetőleg ennél kevesebb lesz, ugyanis több beadott pályázatunk jelenleg elbírálás
alatt áll. Amennyiben bármilyen oknál fogva gondot okoz számodra a tábor díjának
kifizetése, kérünk, mindenképpen jelezd az alábbi elérhetőségek egyikén!
Hogyan jelentkezhetek?
Jelentkezni a Református Lelkészi Hivatalban (6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.) vagy
pedig Weiner Zoltán ifjúsági lelkésznél (tel. 30/2516951, e-mail: niew.re@gmail.com) lehet
az alábbi adatok megadásával és 5000 Ft előleg befizetésével. Határidő: 2018. június 30.