• Decrease font size
  • Reset font size to default
  • Increase font size

A képek megtekintéséhez az Adobe Flash Player letöltése szükséges.

Útravaló

Ige: Filippi 2,14k

"Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek."

Online Biblia


A lelkész válaszol

25. Kérdés:

 

Tisztelt Kecskeméti Református Egyházközösség! A "lelkész válaszol" rovat alapján szeretnék próbálkozni egy kérdéssel, remélem, kaphatok választ.

21 éves lány vagyok, és aközben tértem meg igazán Krisztushoz, amikor is már 2 hónapja jártam egy fiúval, aki nem hívő. Még mindig együtt vagyunk, de ma olvastam a felemás igáról, és arról, ha egy ilyen kapcsolatban maradok, akkor Isten nem fogja megáldani a kapcsolatunkat.

Röviden a kérdés: ha van egy hívő, aki jár egy nem hívővel, akkor szakítaniuk kell? Melyik igeszakaszok tiltják, hogy házasságra lépjenek? Ha így készülnének házasságot kötni (a mi esetünkben még nincs szó erről) akkor Isten nem részesítené őket a kegyelmében?

Személyes kérdés: azt a fiút, mert nem hívő, hagyjam el? Tudom, hogy én nem tudom megtéríteni, az tiszta - persze, mégis vágyom rá, de ez nem az én akaratomtól függ. Egyéb kérdések miatt, mint a tiszta készület, amit én vetettem fel, meg attól, hogy még útkereső vagyok, és sok mindenről megváltozott a látásmódom, ki van akadva. Hozzáteszem, nem tudtam még eléggé elmagyarázni neki, mi is ez számomra, mit jelent. Értetlenségében tudom, hogy utálja az egészet, és úgy érzi, folyamatosan építem le a kapcsolatot - a tesi közelséget háttérbe szorítom, eljárok templomba, amit előtte nem tettem, nem járok bulizni stb. Bár persze tudom, hogyha nem alakulnak ki mély lelki beszélgetések, akkor nincs értelme az egésznek. Nem is ennek a lehetősége bánt igazán, mert elengedem, ha az a helyes, csak nem akarom, hogy ez legyen a végső rúgás, hogy megutálja az egész hit dolgot :(

Lábbal taposom Isten Igéjét ezzel a kapcsolattal? Nyilván nem szeretném, és össze vagyok zavarodva :( Köszönöm szépen előre is a választ! Tisztelettel: S. Zsuzsanna

 

A lelkész válasza:

 

Kedves Zsuzsa!

Először is hadd fejezzem ki az örömömet és az együttérzésemet. Az örömömet azért, mert megadatott neked a hit Krisztusban – a legnagyobb ajándék, amit kaphatunk! Az együttérzésem pedig azért van veled, mert a hittel együtt rögtön nehézséget, ha úgy tetszik, „próbát” is kaptál éppen az egyik legfontosabb terén az életünknek, a magánéletben.

Előre hadd szögezzem le, hogy azt nem tudom neked megmondani, hogy mit „kell” tenned. Nincsenek erre nézve egyházi törvények, stb., de remélem, hogy valamiféle segítséget adnak a következő gondolatok.

Egyrészt nem tudok olyan igeszakaszokról, amelyik kifejezetten tiltanák a házasságkötést hívők és nem hívők között. Sőt Pál azt írja a korinthusiaknak, hogy „A házasoknak pedig nem én parancsolom, hanem az Úr, hogy az asszony ne váljon el a férjétől. 11Ha azonban elválik, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön ki a férjével. A férfi se bocsássa el a feleségét. 12A többieknek pedig én mondom, nem az Úr: ha egy testvérnek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne bocsássa el. 13És ha egy asszonynak hitetlen férje van, és ez kész vele élni, ne hagyja el a férjét. 14Mert a hitetlen férj meg van szentelve hívő felesége által, a hitetlen feleség pedig hívő férje által; különben gyermekeitek is tisztátalanok volnának, így azonban szentek. 15Ha pedig a hitetlen házastárs válni akar, váljék el, nincs szolgaság alá vetve a hívő férj vagy a hívő feleség az ilyen esetekben. Mert arra hívott el minket az Isten, hogy békességben éljünk. 16Mert mit tudod te, asszony, vajon megmentheted-e a férjedet? Vagy mit tudod te, férfi, vajon megmentheted-e a feleségedet?” (1Korinthus 7,10-16)

Szerintem ebből az Igéből is látszik, ahogy az egész Szentírásból, hogy nem zár ki egy ilyen „felemás” házasság Isten kegyelméből senkit. De ez a tanács elsősorban azoknak szól, akik már házasságban éltek, amikor megtértek. Tehát már egy életre szóló elkötelezést vállaltak egymással (tudva vagy nem tudva) Isten előtt. Másrészt nem titkolja el az Ige, és a tapasztalat is azt mutatja, hogy ettől még sok plusz nehézséget jelent egy hívő és egy nem hívő (vagy hinni nem akaró) ember számára a közös élet. A leveledből az jött át nekem, hogy ebből valamit már ti is elkezdtetek megtapasztalni. Valaki ezt úgy fogalmazta meg, hogy lehet egy ilyen kapcsolatot vállalni, de egyrészt tudatosan, nem illúziókkal telve (hogy „úgyis megtér”), másrészt viszont sokan nem bírják hosszú távon ennek a terhét.

Amennyire én látom, eléggé a kapcsolatotok elején vagytok még. Az együtt töltött idő majd megmutatja, hogy jó-e nektek együtt, erre a közös jövőre vágytok-e mindketten. Gyakorlati tanácsként leginkább azt mondanám, hogy járj hitközösségbe, olvasd a Szentírást, hallgasd az Igét, imádkozz, maradj közel Krisztushoz, és imádkozz azért, hogy bölcsek tudjatok lenni a végső döntésben!

Nem tudom, hogy mennyire volt segítség neked ez a válasz.

Ha szeretnél személyesen is beszélgetni erről a témáról, szívesen állok a rendelkezésedre.

Testvéri szeretettel, Pintér Nóra, lelkésznő

 

 

24. Kérdés: Hogyan érveljek és vitatkozzak olyanokkal, akik kijelentik, ők bezzeg nem bűnösek?

A lelkész válasza:

Én a magam részéről nem érvelnék és nem vitatkoznék. Ha a másik nem látja ezt be, én sem leszek képes ezt bebizonyítani neki. Szóval én rövidre zárnám a beszélgetésnek ezt a részét, mert nem jutunk előbbre úgysem. Persze más a szituáció, ha ő jön fennhangon dicsérve magát bűntelenségéért. Ebben az esetben egész biztosan megkérdezném, hogy mi bántja olyan nagyon a lelkét?

 

23. Kérdés: Hogyan érveljek és vitatkozzak olyanokkal, akik azt vallják, majomtól származunk (tényleg hogy is van ez a Darwin-elmélet és a Teremtés könyve?)

A lelkész válasza:

Hasonló a helyzet ebben az esetben is. Én ugyan nem vitatkoznék vele. Vannak hívő biológusok, kémikusok, fizikusok, matematikusok is ezen a világon – akkor ők ész nélkül valók? Pedig nagyon nagy tudású emberekről van szó. A válaszom: a tudomány azt a világot vizsgálja, amit az Isten megteremtett, de sem módszere, sem lehetősége nincs rákérdezni a Teremtőre, hiszen Ő nem vizsgálható természettudományos módszerekkel. Miért állítanánk hát szembe a hitet és a tudást? Szerintem a kettőnek kéz a kézben kell járnia.
A zárójeles részhez pedig: itt kevés a hely, s Darwin elméletének ismertetéséhez nem is rendelkezem megfelelő szintű felkészültséggel.

 

22. Kérdés: Kérdés: Van –e olyan téma, amiről a lelkipásztor is nehezen prédikál, van-e – egyáltalán lehet-e - kedvenc témája, amit jobban szeret? Egyáltalán hogyan képzeljük el az ő előkészületét, vívódását, ha van?

A lelkész válasza:

Csak a magam nevében nyilatkozhatom, de természetesen kollégáim is válaszolhatnak erre a kérdésre még a jövőben.
Szóval: olyan textus nincs, ami túlságosan könnyű lenne. Ez egyszerűen abból a tényből adódik, hogy az egész Szentírás az Isten szava. Ha én ahhoz hozzányúlok, akkor azt különös alázattal kell tennem, hiszen nincs hatalmamban az Isten Igéje. Örülök, ha megértem az adott szituációban. Mert szerintem ez utóbbi is sokat számít: én magam milyen lelki állapotban vagyok, hogyan szól a textus hozzám, mi az, amire most a gyülekezetnek szüksége van? Persze vannak olyan szövegrészek, amik gyakrabban kerülnek elő, jobban ismertek – de ezek sem egyszerűek, mert hiába értettem már meg egyszer őket, sosem szól belőlük Isten teljesen ugyanúgy. Ebből adódik, hogy számomra mindig van tusakodás része a felkészülésnek. Egyáltalán odáig eljutni, hogy az Ige üzenetét megértsem – ez a legnehezebb talán. Aztán olyan formába önteni az üzenetet, amit megértettem, hogy az egy negyedórás beszédből megérthető, s elvihető legyen –szintén nehéz feladat. Akkor is nehéz, ha lectio continua van, azaz jó előre meghatározott a textus, s nem nekem kell keresnem azt (bár jó esetben az talál meg engem). Tehát nem egyszerű. Számomra a tisztességes felkészülés időbeli alsó határa 6 óra, de ennél csak több. Van persze úgy is, hogy egyszerűen nincs ennyi idő – de azt én is érzem, s más is érzi.
Kedvenc téma? Úgy vettem észre magamon, hogy van, de ez időszakosan változik. Jelenleg a kegyelem témaköre nagyon megragadott, s nem enged, de talán nem akkora baj ez.
Szóval a készülésem menete: textus (vagy keresek, vagy megtalál, esetleg ki van jelölve); textus eredeti nyelven; fordítás és egybevetés már meglevőkkel (Károli, Káldi, ÚFo, esetleg idegen nyelvű Bibliák); meditáció (nem a távol-keleti, ez gondolkodást, merengést jelent Isten jelenlétében); kommentárok hozzáolvasása. Ekkor jó esetben megvan az üzenet, amelyből én személy szerint egy tételmondatot szoktam magamnak felírni, majd ezt a tételmondatot megvilágítani, kibontani néhány pontban, amelyek száma változik, de klasszikusan 3 szokott lenni, esetleg 2. Ha megvan a tétel és a pontok, akkor azok kifejtése következik, ez az egész folyamat talán legrövidebb része, mert ez tulajdonképp a gondolatok szerkezetbe rendezése csiszolása csak, ami jó felkészülés esetén könnyebben megy – nekem 2 órát vesz igénybe körülbelül, de ekkor már jórészt tudom, mi is fog elhangzani, csak rendbe kell még szedni. Remélem, válaszoltam a kérdésre! ?

 

21. Kérdés: Választás. Isten megadta nekem a választás lehetőségét. Ez most szabadság, vagy teher?

A lelkész válasza:

A fagyi visszanyal: szabadságnak vagy tehernek érzi? Szerintem erre a kérdésre nincsen jó általános válasz. Alapvetően szabadságra adta az Úr, de ez nem biztos, hogy mindenkinek az életében igaz jelen pillanatban. Szóval ezt inkább személyes beszélgetésben kéne megbeszélni a kérdés feltevőjével.

20. Kérdés:  Házasság
Tisztelt lelkész úr! Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy a házasság Istennek tetsző vagy nem tetsző szövetség? A Bibliában az áll, hogy Jézus nem támogatja nő és férfi érintkezését, a házasság csupán a rosszabbik de még elfogadható lehetőség. Ugyanakkor vannak a Bibliában olyan részletek is melyek a házasságot Isten akaratának tulajdonítják. Melyik az igaz? Melyiket kell követni? Jézus abba a mondatába, hogy a házasság a paráznaság ellen van belekalkulálta, hogy úgyis vannak olyanok, akik nem tudják megtartóztatni magukat?
Én személy szerint azt gondolom, hogy a házasság a legjobb módja annak, hogy a legfontosabb parancsot, a szeretet kövessük. (Sajnos ennek meg az mond ellent, hogy maga Jézus mondta az embereknek, hogy kövessék őt, otthagyva szeretteiket.) Mi mellett van több érv, házasság vagy magány?
Köszönettel,
Bálint

A lelkész válasza:

Kedves Bálint!

Úgy érzem, ez Önnek igen aktuális és személyes kérdése, tehát nem csak egy teoretikus kérdés. Éppen ezért ehhez mérten igyekszem felelősségem teljes tudatában válaszolni.
Alapvetően a házasság Isten rendelése: a teremtéstörténetben is ott van, hogy "szaporodjatok és sokasodjatok" (1Móz.1,28.). Az Úr szeretné, ha az élet terjedne, s ezért alkotta az embert kétneműnek. A férfihoz a nő tartozik, s hangsúlyozom: hozzá tartozik. Azaz Isten eleve úgy képzelte el, hogy ezek az általunk házasság névvel illetett szövetségben éljenek, s ott valósítsák meg a szaporodás célját. Egyiket sem hangsúlyoznám azonban túl: nagyon fontos a szövetség jelleg (nem alá- és fölérendelt egyik fél sem), de nagyon fontos a testi jelleg is. S igen, az ember ilyen: testileg-lelkileg vágyik a másikra. Úgyhogy szerintem a házasság kifejezetten Isten rendelése. Lásd még: 1Móz.2,18-24.
Hogy azonban melyik jobb: egyedül maradni vagy megházasodni, nos nem tudom. Magamról tudok beszélni, de az Önnek nem segít. Pál valóban mond olyat, hogy jobb egyedül maradni, de a helyzet, amiben Pál van, speciális. Az első keresztények koránra várták Jézus visszajövetelét. Így aztán valóban volt értelme annak, hogy jobb egyedül lenni, hiszen arra a kis időre már minek megházasodni? Csupán 1-2 év és itt a Mester újra. A Mester azonban a mai napig nem tért még vissza. Szóval szerintem ez egyéntől függ. Római katolikus pap testvéreimet meg tudom érteni, amikor vállalják a cölibátust, mert azt az életet, amit élnek, egy család nehezen viseli el (lásd: református lelkészcsaládok széthullása, rengeteg válás stb.). Abban az esetben azonban, ha az ember fia vagy lánya nem ilyen hivatást választ, szerintem jobb a házasság. Valóban a szeretet utánozhatatlan színtere lehet, nem beszélve a megélt életkapcsolatról, amire az Úr is hív mindannyiunkat. Eredetileg ezért is teremtette a férfit és a nőt: legyenek Isten képmásai a földön, azaz kapcsolatukban is mutassák be azt, amilyen viszony a Szentháromság Istenen belül van. Ezt a testi-lelki közösséget semmilyen más nem tudja helyettesíteni. S hogy Jézus azt mondja: hátra kell hagyni a szeretteinket? Valóban mond ilyet, de ne felejtsük el a körülményeket - követésre hív. Azaz csak annyit akar mondani: nálam ne legyen senki fontosabb az életben. Nem kívánja kiszakítani tanítványait családjaikból, csupán tisztázni szeretné a viszonyokat. Jézus nem szektavezér, aki családokat szakít szét, hogy aztán a fiatalokat elbutítsa és kihasználja, épp ellenkezőleg: szeretné, ha teljes életet élnének, ehhez azonban Neki kell az első helyen állni a fontossági sorrendben.
Remélem, válaszoltam a kérdésére!
Én mindenképp azt mondom: nősüljön meg, ha van kit elvenni! Persze, előbb ismerje meg a leányzót :) Ám ez egy másik kérdéskör.

Ennyi volna.
Köszönöm a lehetőséget!
Norbi
19. Kérdés: Melyiket hogyan értsem? Jeremiás siralmai 4. rész 22. verse másképp értelmezhető a Károli, és másképp az új fordítás szerint. Károli szerint eltörültetik a te álnokságod, új fordítás szerint véget ért büntetésed. Lehet, hogy csak az írásjelek helyezkednek el máshol és ezért tűnik teljesen másnak a szöveg? Melyik az igazi?

A lelkész válasza:

A két bibliafordítás valóban kétféle változatban hozza ugyanazt az igeverset, de értelmileg szerintem nem térnek el egymástól, csupán más szavakat használnak. Nem, mintha bárkinek sokat mondana, de azt hiszem, a legjobb, ha bemásolom ide az eredeti héber verziót, hogy látható legyen: Edómnál és Sionnál is ugyanazt a szót használja a szentíró:

תַּם-עֲו‍ֹנֵךְ, בַּת-צִיּוֹן--לֹא יוֹסִיף, לְהַגְלוֹתֵךְ; פָּקַד עֲו‍ֹנֵךְ בַּת-אֱדוֹם, גִּלָּה עַל-חַטֹּאתָיִךְ

Ez a szó bűnt jelent, s mind a két esetben ugyanazt is használja, csakhogy az egyik esetben az Úr elengedi már a bűnt, azaz nem bünteti tovább, a másik esetben viszont csak ez után jön a feketeleves.
Ilyen módon azt gondolom, hogy Károli is jól fordított, meg a Bibliatársulat is, csak más szavakkal fejezte ki ugyanazt a tartalmat. Mást nem nagyon tudok hozzáfűzni a dologhoz - remélem, segítettem.

18. Kérdés: Az életemben most nagy viharok dúlnak. Hogyan lehet valaki süllyedő Péterből a vízen járó Péter? Máté 14.rész 28-31.

A lelkész válasza:

Azt gondolom, hogy erre a kérdésre maga a szakasz adja meg a választ:
Jézusra kell tekinteni, benne bízni. Bízni abban, hogy Ő nem enged elsüllyedni, sőt direkte fenn tart a víz felett. Amint ez a kontaktus elvész, Péter azonnal süllyedni kezd. A félelmek és a hit harca ez a történet. A félelemé, amit jól ismert Péter, s jól ismerünk mi is, hiszen mind félünk valamitől, legyen az egy érzés, egy tárgy, egy esemény, egy állat, egy ember vagy bármi. Ezt az oldalt jól ismerjük, sajnos.
A másik oldal nem is annyira egyértelmű: a hit. Hit Jézusban. Ki az, aki ki mer lépni élete biztonságos kereteiből, hogy nem is valami bizonytalanba, de valami félelmetesbe lépjen? Hiszen Péter számára a sötét, viharos víz a halálos félelemmel volt egyenlő, mint az ókori emberek többsége számára, még akkor is, ha minden nap azon dolgozott, s úszni is tudott. De ott, a félelmek tetején, uralkodva a tajtékos habokon, ott áll Krisztus és azt mondja: gyere! Péter erre lép ki. Erősebb a hite, mint a gátló félelem. S bár majdnem el is süllyed épp e félelmek miatt, Jézus megmenti. A zűrös időkben is ott van Krisztus, s képes rá, hogy a félelem hullámain járasson bármelyikünket. Képes rá, hogy Téged is azon járasson. Nem szünteti meg a vihart, mint egy másik esetben, nem. A vihar ellenére tartja fenn Pétert!
Hogyan lehet Péterré válni? Hiszen mind azok vagyunk, gyenge Péterek. Krisztus tesz képessé a vízen járásra.
S bár elcsépelten hangzik: az életünk viharaiban is ő tud csak megtartani bennünket.
Szóval fel a fejjel - nézz Krisztusra, az ő hatalmára, szeretetére, hívó kezére, s járni fogsz a viharos tengeren!
17. Kérdés: Lukács 9. rész 23. versében önmegtagadásról és a kereszt felvételéről beszél, és arról, hogy így kell Jézust követni. Mit jelent a kereszt felvétele és hordozása?

A lelkész válasza:

Válasz: Egyszer egy humorista azt mondta, hogy eddig a legőszintébb játék, amit valaha látott, az a "korongok zsinóron" volt. Az, aminek látszik és annyit is tud - mondta ő. Ezzel az igeszakasszal is ez a helyzet. Az, aminek látszik és annyit is kér. Mégis, azért utánaolvastam egy kicsit. A gondot itt a "sztaurosz" (kereszt) szó okozza. Merthogy ez nem feltétlen keresztet jelent. Inkább fát, egyenes botot, gerendát stb. Így aztán a párhuzamos helyekkel összevetve teológusként azt merem mondani: nem a hagyományos értelemben vett keresztet, hanem egyfajta igát kell a nyakunkba venni. Ez a teher, iga pedig nem más, mint a bukott emberi élet. Mert Krisztus nem vesz ki minket a világból, még ha bűneinktől meg is vált. Naponta tapasztaljuk, hogy bár megváltottak vagyunk, valahogy mégsem tökéletesek.

Ennek a tökéletlenségnek a terhét kell magunkra vennünk napról napra. S napról napra szenvednünk, küzdenünk kell ezzel a teherrel, ha Jézust akarjuk követni.

A kereszt felvétele: tudatában vagyok a tökéletlenségemnek; a kereszt hordozása: ennek ellenére menni akarok Jézus után, hordva magammal a tökéletlenségemet.

16. Kérdés: Ne kísértsd az Urat a te Istenedet (Máté 4.7). Mit jelent ez a mondat?

A lelkész válasza:

Tulajdonképpen ez is az, aminek látszik. Arról szól a dolog, hogy ne tesztelgessem az Úr hatalmát, türelmét, kegyelmét.

Hogyan lehet ilyen módon próbára tenni Istent?

Például úgy, hogy nem használom azt, amit ajándékba kaptam tőle: az eszemet, a tehetségemet, hanem elvárom, hogy ő oldja meg a helyzetemet. Na, Ő biztos nem fogja megoldani azt a problémát, amihez nekem is meg van az eszközöm (amit nem mellesleg Tőle kaptam). Miért ütné be Ő a szöget a fába, ami nekem kell, ha egyszer van a kezemben kalapács és a kellő erőm is megvan a feladathoz? Sokszor eltévesztjük ezt, s keresztényként a lelki növekedést is úgy várjuk, hogy majd az az ölünkbe hullik. Miközben talán nekünk is tenni kéne érte valamit: plántálni, öntözni legalább...
De olyan értelemben is vehető a kísértés, ahogyan az a fent említett igeszakaszban is van. Erről egy vicc jut eszembe:

A rendőr este megállítja a papot, aki kivilágítatlan biciklijén igyekszik a plébánia felé.
-Tiszteletes úr, álljon csak meg! De hiszen nincsen lámpája a biciklin! Ez életveszélyes, megbüntetem 1000Ft-ra!
-Ugyan, Biztos Úr, dehogy veszélyes! Az Úr mindig velem van!
-Aha! Ketten vannak! Akkor 2000Ft!
Bár csak egy vicc, mégis: ha sötétben bringázni megyek, igyekszem megtenni mindent annak érdekében, hogy megelőzzem a bajt, s láthatósági mellényt veszek fel, lámpát szerelek a kormányra stb. Ettől még nem bízom kevésbé Isten gondviselésében, de ha valamit nekem kell megtennem vagy éppen nekem tilos megtennem (vonat elé ugrani pl., mert az Úr majd megvéd tőle...), azért én vagyok a felelős, nem az Úr...

15. Kérdés: Tanácstalan vagyok egy fontos kérdésben: Azt gondolom hogy ez egy fontos kérdés. Milyen az Isten szerint való esküvő menyegző? Milyen szempontokat kell figyelembe venni ha Istennek tetsző módon szeretném?

A lelkész válasza:

Egy Isten előtt is kedves esküvő szerintem őszinte elsősorban.

Mire gondolok? Nem kell a hivalkodás, nem kell a 16 koszorúslány, az 5 méteres uszály, a 48 fotós és az 5 kamerás. Ezek mind olyan dolgok, amik elvonják a figyelmet a lényegről. A menyasszony ugyanis csak pózol, mindenki őt csodálja, s valójában erről is van szó – magamutogatásról az esküvőn. Mert ez a menyasszony élete nagy napja – na nem azért, mert férjhez megy, hanem mert most mindenki úgy bánik vele, mint egy sztárral…

Ettől még lehet jól kinézni, sőt kell is! Ki kell fejeződnie az örömnek a külsőségekben is. Csak szerintem a mértéket kell jól megválasztani. Az Úr veletek örül, ebben biztos vagyok, s Neki aztán nem számít, mekkora a csinnadratta, csak az, hogy elé járultok áldásért. A lényeg, hogy minden, ami kívül van, az belülről jöjjön – se több, se kevesebb.

Szerintem ennyi elég is egy esküvőhöz, s hitem szerint az Úr Isten sem kér többet, de kevesebbet sem!

Sok boldogságot és kitartást!

 

14. Kérdés: Az Apostolok csel. 16. rész. 31. verse szerint hinni kell Jézusban és üdvözülünk. Ha már behívtam az életembe Jézust és próbálom őt követni, akkor is biztos lehetek az üdvösségben, abban, hogy halálom után a mennybe jutok ha nem sikerül tökéletesen engedelmeskedni?

A lelkész válasza:

Azt gondolom, hogy igen.

Ha ugyanis az összes isteni szabályt tökéletesen be tudnánk tartani, s ráadásul ez volna az üdvösség eltétele, úgy mi szükség lenne még Krisztusra? Akkor tiszta sor lenne: betartod - élsz, elbuksz - meghalsz (ezt az elvet képviseli pl. Mózes V. könyve, bár az sem a túlvilágra vonatkoztatja, hanem erre az életre). Tökéletesek azonban sosem leszünk ezen a földön. A bűneset óta nem működik tökéletesen az Isten-ember kapcsolat, így az emberi élet sem. Az ember nem képes Istennek megfelelni, saját erejéből a kapcsolatot nem képes  visszaállítani (nem is akarja igazán). Ezzel pedig ilyen alapon le is lehetne zárni a kérdést: nincs igaz ember, nincsen egy sem, azaz egyenes út van a halálba, nincsen másik, mindenki elveszik. Azonban Isten nem így gondolta. Ő mindenáron meg akarta menteni az embert saját magától, éppen ezért kellett eljönnie Krisztusnak, hogy megjelenjen ezen a földön a második Ádám, az eredeti istenarcú ember, hogy megváltson szeretetével, romlatlan életével (ennek részleteibe, teológiai megfontolásokba most nem mennék bele).

Szóval nem a tökéletes engedelmesség ad üdvösséget: Krisztus ad.

Ez nem azt jelenti, hogy a neki való engedelmességre ne kellene törekedni. Ám a megváltottság tudatában mindennek hálából kell jönnie, s nem a kárhozattól való félelem érzéséből. Szabadon, s nem rabként (a törvény rabjaként).

Erre a kérdésre válaszként tehát ajánlom alapolvasmánynak Mózes V. könyvét (Deuteronomium, Második Törvénykönyv), Pál apostolnak a Galatákhoz illetve a Rómabeliekhez írott levelét.

 

13. Kérdés: Máté 12. rész 31. verse szerint minden bűn és káromlás meg fog bocsáttatni, kivéve a Lélek elleni káromlás. Mi a Szentlélek elleni káromlás? Ha Jézus minden bűnünkért meghalt a kereszten akkor miért van ez megírva, hogy a Lélek elleni káromlás nem lesz megbocsátva?

A lelkész válasza:

Az egyik klasszikus kérdés, amit fel szoktak tenni, mert Jézus kicsit misztikusan fogalmaz ebben az esetben.
Jézus minden bűnünkért meghalt a kereszten, igen. Csakhogy ha ragaszkodunk a bűneinkhez, akkor a mi oldalunkról ez az állítás nem igaz. A bűnöket le lehet rakni Jézus lábainál, de ez akkor is csak egy lehetőség, nem automatikus igazság. Mert ennek az éremnek is két oldala van.
Ahogyan a lelkészem mondta annak idején: Krisztus mindent megtett értünk, amit lehetett – aláírta a szerződést a megváltásunkról. Ezen a szerződésen rajta van már minden: aláírás, pecsét, felmentés az Úr részéről, feltételek nélkül. Egy valami nincsen rajta: a mi aláírásunk. Márpedig anélkül a szerződés érvénytelen.
Ha nem akarok üdvözülni, nem is fogok üdvözülni. S hogy jön ez a Lélek elleni káromláshoz? Ha tudom, kicsoda Jézus, miért jött, mit végzett el értem, s ezt fel is fogtam, mert a Lélek megmutatta nekem, már világos minden, tisztán látok, ennek ellenére azt mondom, hogy Krisztus nem kell nekem (vagy akár, hogy kifejezetten az ördögtől jött), akkor nincsen mentség, mert magamat taszítom a sötétségbe. Tehát nem arról van szó, aki nem ismerte fel még a Krisztust, soha meg sem találta, hanem arról az emberről, aki bár mindent ismer és mindent ért a megváltásból, mégsem kell neki.
Márpedig olyan bűntől, amitől nem akarnak megszabadulni, Krisztus nem tud megváltani.

Általános félelem szokott lenni, hogy elkövettem-e a Lélek elleni bűnt? Ha elkövetted volna testvérem, nem lenne kérdés ez a számodra, mert nem érdekelne…

Remélem, érthető volt a magyarázat, s a gondolataimat elégtelen szavaimmal azért tolmácsolni tudtam.
12. Kérdés: Ha Isten szereti az embert, akkor miért van szenvedés? Miért halnak meg naponta ártatlan emberek (pl. egy cúnamiban, vagy egy polgárháborúban)?

A lelkész válasza:

Az, hogy Isten szereti az embert, nem jelenti azt, hogy a világ, amelyben élünk, tökéletes lenne. A bűneset óta nem tökéletes a világ, s benne az ember sem. A háborúkat márpedig az ember kezdi el és ő is fejezi be, aztán megint újat kezd… Ez így van, amióta az ember meg akar istenülni. A szenvedést ő hozza saját magára. A legjobb példa erre a természetből a most zajló folyamat: elindult a klímaváltozás, méghozzá miattunk! Nem Isten csinálta, nem természetes folyamat zajlik, mint mondjuk a jégkorszakok esetében, hanem ezt magunknak köszönhetjük. Átkozott a föld miattad – mondta Isten Ádámnak, tehát nekünk is. Sajnos ez a helyzet. Nem Isten okozza a szenvedést, hanem mi magunk. S hogy az Úr nem tesz ellene semmit? Folyamatosan kínálja a megoldást: meg lehet térni Hozzá, s általa lehet változni, még ha ezen a földön tökéletessé válni nem is. Mert a változás nem kívülről fog jönni, fájdalommentesen. Jól ismert mondás, s nagyon igaz: „Meg akarod változtatni a világot? Kezdj el változni!”
Hogy mindez miként illik az Úr tervébe, nem tudom. Amiben azonban biztos vagyok: a végső szót Ő fogja kimondani. Ez reménységet ad arra nézve, hogy nem értelmetlen az emberek halála, s bár természetesen szomorúsággal tölt el, nem biztos, hogy a legnagyobb rossz a halál. Szerintem nagyobb rossz a bűn, de ez talán kiderült a fentiekből.
Ám a kérdés mögött mást is érzek, egy akut esetet, ami most szomorúsággal tölt el Téged, testvérem. Ezzel azonban itt nem tudunk foglalkozni, kérlek keress meg személyesen egy lelkigondozót (a lelkész is az), hogy foglalkozhassatok a Te igazi problémáddal!
11. Kérdés: Szememmel lehet-e paráználkodnom? Hányszor nézhetek meg egy csinos lányt. Azt mondta valaki, hogy ha kettőnél többször nézek egy lány után az paráznaság. Hogy is van ez?

A lelkész válasza:

Igen, szemmel lehet paráználkodni, azt mondja Jézus. Bár ez nem a látásra vonatkozik elsősorban, hanem egyfajta hozzáállásra. Ha ugyanis férfiból van az ember, egy csinos nő után meg fog fordulni az utcán, vagy akárhol. Szerintem ez így egészséges. A kérdés ott van, hogy ehhez a helyzethez hogyan állok hozzá? Kezdek-e gondolkodni azon, hogy be kellene cserkészni a hölgyet, vagy tovább megyek, különösebben nem töprengve semmilyen terven a hölgyet illetően. Itt áll vagy bukik a dolog. Mert a meglátás felébresztheti a vágyat a nő teste után. Miért baj ez? Mert férfiként a legtöbb esetben más nem is érdekel. Pedig annak a nőnek van története, vannak érzései, van élete, van munkája, vannak vágyai, s mellesleg nagyon formás lábai is. Röviden: a paráznaság esetén nem tisztelem az embert a hölgyben, csak 40-50-60-X kiló húst látok benne, no meg önző vágyam tárgyát.
Krisztus azt akarja mondani, hogy vigyázz a vágyaidra! Ne a vágyaid uraljanak téged, hanem te használd jól azokat! Ha jól csinálod, rengeteg erőt adhatnak, s a megfelelő mederbe terelve (ebben az esetben házastársi, tehát igen közeli bizalmi-lelki kapcsolatban kiélve) hihetetlen ajándékként éled meg őket. Szóval nem az számít, hányszor nézel meg egy nőt, hanem az, hogy miként? Ez pedig benned dől el!


10. Kérdés: Keresztény vagyok, templomba járok. Mégis: Mi vagyok hívő vagy vallásos ember? Mi a különbség?

A lelkész válasza:

Vallásos biztos. Hívő? Nem tudom.
Azért mondom ezt, mert a vallásosság külsőség elsősorban, míg a hívőség belső tartalommal tölti meg a vallásosságot. Épp így szoktak különbséget tenni a kettő között: vallásos az, akinek csak ismerete van, azaz imádkozik színből, énekel lelkesedés és átélés nélkül, illetve hallgatja az igehirdetést, de semmit nem ért belőle, összefoglalva – nem hisz, csak művel. A hívő ezzel szemben lelki élettel rendelkezik, nem csak ért, hanem be is fogad és érez, összefoglalva – Krisztus megváltottja. Lehet, nem a legjobb ez a magyarázat, de nagyjából fedi a problémát. S pontosan itt a probléma – a külsőségeket még meg tudom ítélni, a belső folyamatokkal azonban a legritkábban vagyok tisztában. Épp ezért minden ember magáról tudja csak és csupán, hogy hívő-e. Van persze objektívebb mérce is: gyümölcséről ismeritek meg a fát - ahogyan Jézus mondja (Lk.6,43-46.). Ám ez a példa is önvizsgálatra indít inkább, nem ítélkezésre. Ott komoly baj van, ahol azt kezdik vizsgálni, ki a hívő és ki a vallásos, mert ezzel csak magukat akarják feljebb emelni, holott az ének szövege azt mondja: ha botlanak a gyengék, segítsen az erős. Szóval épp nem az elitesedés a feladat, hanem az alázat, a lehajlás.
Nagyon igaznak tartom Anthony de Mello mondását: "a hitünk a legtöbb esetben, sajnos, elég a gyűlöletre, de kevés a szeretetre".
A saját hívőségedben biztos lehetsz, ehhez csak az kell, hogy Krisztus megváltottja légy, s Őt kövesd. A többit hagyd az Úrra!

9. Kérdés: Aki már döntött Jézus mellett, az hogyan böjtöljön?

A lelkész válasza:

Először is, ajánlom olvasásra a Mt. 6,16-18. verseket. Ott Jézus elmondja, hogyan érdemes böjtölni (kb. úgy, mint ahogyan imádkozni). Ám ha jól érzem a kérdésből, nem csupán ennyi a fennakadás. Sokak felől jön le hasonló kérdés formájában az a burkolt üzenet, hogy nem látják értelmét a böjtnek. Én sem láttam nagyon sokáig. Mert hát mi értelme megvonni magamtól húst, vagy bármi mást, ha már egyszer amúgy is meg vagyok váltva? Mit használ ez még nekem?
Nem csak egy maradvány ez a régi korok vallásosságából, esetleg nem valami római katolikus kovász ez?
A válasz azonban: nem. Jézus is böjtölt, a tanítványai is. Jézus ugyan minek böjtölt volna, ha mindegy lett volna a dolog? Éppen ezért kell, hogy legyen valami a dologban, ami miatt mégis van értelme. A legjobb, ha az eredeti értelmét keressük, s aztán azt valami módon átültetjük a mába.
Az eredeti értelme a böjtnek mindig a megtisztulás, az Istenhez való közelebb kerülés volt.
Dávid király is ezért böjtöl, amikor Betsabé első gyermekét szüli neki: közelebb akar kerülni Istenhez, hogy az biztosan meghalljakönyörgését, amikor a gyermek életéért könyörög, ennek ellenére a gyermek sajnos meghal. Mert a böjtben az ember megvon magától valamit, ami amúgy fontos lenne neki, ami lekötné a gondolatait. Ettől megszabadulva, sokkal teljesebben tud Istenre figyelni. Ez volna az elmélet. Ezért vonták meg maguktól az emberek hagyományosan a húst a régi időkben (s a nem is olyan régi időkben is). Mert fontos volt a számukra.
Hogyan lehet hát böjtölni?
Úgy, hogy megvonok magamtól valami fontosat, hogy ne kössön a földhöz, hanem tudjak teljesebben Istenre figyelni. Ha ez a figyelés azonban nincsen meg, ne böjtölj egy percet se. Azért, hogy egész nap azon gondolkozz, hogy mennyi húst ehettél volna, nincs értelme böjtölni.
Erre egy muszlim férfi volt a legjobb példa. Együtt laktunk egy házban fél évig. Nem volt egy vallásos muszlim, de lehetett érezni rajta, hogy birkózik magával, hisz ha gyakorolja a vallását, rengeteg dolgot meg kell vonnia magától, így viszont elég sokszor volt bűntudata.
Amikor eljött a ramadán, kérdeztük is tőle: Mirvis, nem böjtölsz, mint a rendes muszlimok? Erre azt válaszolta: meg tudom tenni, hogy nem eszek egész nap, csak éjszaka, ám mit ér az éhezés, ha közben meg az imákra, az elcsendesedésre, Allahra figyelésre nincsen időm?
Persze, ez egy muszlim ember volt, de a jelenség ugyanaz: ne böjtölj, ha nem a megtisztulás, az Istenre figyelés a célod, hanem a böjtért magáért sanyargatod magad, esetleg dicsőségért.
A böjtnek azonban ma is van értelme és meg is lehet valósítani. Nem feltétlen húsmentes étrendre gondolok, de bármire, ami megköt, ami nagyon fontossá vált az idők folyamán - meg lehet vonni magunktól, s a böjtben érezni fogjuk a szabadságot: jé, nem is annyira fontos ez, mint gondoltam, nem is annyira fontos, mint Isten maga...
Böjtöljünk vagy ne böjtöljünk ennek tudatában!

 

8. Kérdés: Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa. Kik a lelki szegények?

A lelkész válasza:

Szerencsére, erre egy kicsit egyszerűbben tudok felelni, mint az előző kérdésre, mert ennek az egzegézisében jobban benne vagyok.

Szóval: a lelki szegények nem feltétlenül szegény emberek, bár a szegények sokkal egyszerűbben lehetnek egyszerre lelki szegények is, mint a gazdagabbak. Miért mondom ezt? Mert a lelki szegénység olyasmi, amit nagyanyám így fogalmaz meg:" Fiam, tudod mi a tied? Amivel a világra jöttél!" Nos, ez nem valami sok. Egész konkréten: semmi. S pontosan ez a lelki szegénység lényege: tudom, hogy amim van, az az Istentől van, s nem félek visszaadni sem neki, ha úgy kell lennie. Ám az ellenkezője is igaz: tudom, hogy az Istenre vagyok szorulva, de ő a gondomat is viseli. Szóval egyszerre üres és teli állapot. Üres, amennyiben beismeri szegénységét, koldus voltát az ember; teli, amennyiben meglátja, milyen ajándékokkal árasztja el őt Isten.

Röviden úgy tudnám megfogalmazni. Ha esetleg ez újabb kérdést vetne fel, természetesen szívesen veszem.


7. Kérdés: Mi a megtérés? Hogyan lehet, kell megtérni?

A lelkész válasza:

Ajaj. Ez egy nagyon fontos és lényeges kérdés.

Akkor mégis miért jajgatok?

Mert ahány kegyességi irányzat, annyi válasz van erre. Amennyire fontos a kérdés, annyira sok a vélemény is. Megpróbálok válaszolni, ha nem is teljesen összeszedetten, tudományos lapossággal, de tájékoztató jelleggel mindenképpen.

Jézus így kezdi küldetését: Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!

Nagyon fontos tehát Jézus szerint is a megtérés, ami gyakorlatilag nem mást jelent, mint Istenhez való visszatérést. Már Keresztelő János is ezért keresztel, s látszik, hogy az emberek már várták ezt az üzenetet, mert özönlenek Jánoshoz, nem különben Jézushoz is. Vissza akarnak térni az Isten közelébe igazán, személy szerint is,  nem csak a kultusz részeseiként. Persze Izrael vallásától nem volt idegen a személyes Isten képe, még az Atya képe sem, mégis átütő erejűnek bizonyult a gyakorlatban a megtérés lehetőségének üzenete. Szóval a megtérés: Istenhez való visszatérés. Pál azt mondja ezzel összhangban: változzatok meg értelmetek megváltozása által. Metanoia, visszafordulás. Azaz legyen új értékrendetek, gondolkodásotok.

Térjetek vissza Istenhez, mert lehet, s életetek, értékrendetek, gondolkodásotok, tetteitek meg fognak változni e visszatéréssel.

Szóval a megtérés ezt jelenti az én olvasatomban és tapasztalatom szerint, no meg a Biblia olvasása során erre jutottam.

S hogy miként lehet megtérni?

A legegyszerűbb válasz ez: ha vissza akarok térni Istenhez. S egyes kegyességi irányzatok szerint ennyiből is áll: Krisztust megváltómnak fogadom el. Döntök Krisztus mellett. Na most hogy valóban ennyi-e, nem tudom, de szerény véleményem szerint ez kezdetnek jó, célnak kevés. Hiszen ez egy szellemi döntés csupán. Ha elfogadom Krisztust megváltómnak, attól még ennek semmi következménye nem kell legyen az életemben, hiszen a tényt: Krisztus a megváltóm, magamévá tettem. Sokkal inkább egy hitbeli döntésnek kell ennek lennie, nem pusztán szelleminek. A másik fél kiragadása se elég szerintem: nem elég ha csak az értékrendem megváltozik, mert úgy lehetek jó humanista, de vajon ettől már keresztény is vagyok?

Szerintem a kettőnek együtt kell járnia, ahogyan a Heidelbergi Káté mondja (kérdés-válasz egyben):

Nem nevel ez a tanítás könnyelmű és elvetemült embereket, mert akik Krisztusba oltattak, lehetetlen, hogy a hála gyümölcseit ne teremjék.

Azaz: ha Krisztus a megváltóm, akkor az ő szava szerint is élek. A kérdés ezután az, hogy a változás egyszerre zajlik-e le? Szerintem nem. Tapasztalatom szerint nem lehet egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozni. Persze, az értékrend azonnal változhat, a Krisztus pedig nem szépen lassan lép az ember életébe, hanem egyből. Ám a régi beidegződések levetkőzése nem egyszerű, a régi élet árnyai még sokáig kísértenek, azt hiszem életünk végéig (ezt nevezi Pál óembernek), s soha nem leszünk tökéletesek. Ettől függetlenül megtértek, s a Krisztus követésére törekvő, hívő mberek igen.

Tehát hogyan is lehet megtérni?

Kell hozzá egy hitbeli döntés Krisztus mellett, s ha ez megvan, azt hiszem magától jön egy belső indíttatás a régi élettel való szakításhoz, egy új értékrend mellett való kiálláshoz elméletben és gyakorlatban. Szerencsére az Istenhez való visszatérés lehetősége adott Krisztusban.

 

6. Kérdés: MÁTÉ 7, 6

 

Mit jelent az az ige, ami a Máté evangéliuma 7. rész 6. versében van megírva?

Ne adjátok oda a kutyáknak azt ami szent, gyöngyeiteket se dobjátok oda a disznók elé, nehogy a lábukkal széttapossák azokat, majd megfordulva széttépjenek titeket.

A lelkész válasza:

Az igeverset azért sem egyszerű magyarázni, mert abszolút nem illik a környezetébe. Önálló logionról (logion=mondás) van tehát szó. A szerkezete A B B A, azaz keretes.
Ebben idáig mindenki egyetért. Ám innentől kezdve rázós a dolog, mert nem egyértelmű, mit is akar mondani ez a logion. Illetve nem sok a változat, de van néhány. Szóval most ismertetném a véleményeket, s a végén elmondom, mit gondolok én, személyesen.
Tehát: a kutyák és disznók tisztátalan állatnak számítottak az izraeliták számára. Így, amikor Jézus épp ezeket az állatokat említi, azonnal undort kelt. Bennünk nem feltétlenül, de a zsidókban biztosan. Aztán, ami megdöbbentő még, hogy a szent húst (mert a kifejezés eredetileg a szent áldozat húsát jelenti) a kutyáknak dobják, míg az igazgyöngyöt a disznók körme alá. Elég durva és megdöbbentő kép. No de vajon minek a megfelelője a disznó és a kutya, nem beszélve a húsról és a gyöngyről? Itt vannak eltérések a magyarázók között. Egyesek szerint a kutyák a pogányokat jelentik, a disznók úgyszintén. Mások csak a kutyákat magyarázzák pogányokként, a disznókkal nem törődnek. Aztán van egy következő magyarázat: a kutyák és disznók a nem hívők (legyenek azok pogányok vagy zsidók), azok akiknek semmit nem ér példának okáért az úrvacsora (erről még lesz szó).
Egyszóval mindenképp olyan emberekről van szó kutyák és disznók alatt, akik megvetik a keresztény hitet. Mivel pedig Máté evangéliuma már az ősegyház idejében keletkezik (melyik nem?), ezért erre az időre már tapasztalhatták, hogy milyen romboló tud lenni, ha minden feltétel nélkül vesznek fel embereket a gyülekezetbe, mert talán csak színlel, s semmi köze Krisztushoz. Épp ezért az úrvacsorát nem mindenkinek osztották ki, ahogyan a hitvallásokat sem mindenki ismerhette meg azonnal. Ez egy sokkal zártabb közösséget feltételez, mint amihez mi hozzá vagyunk szokva.
A lényeg: a legelső magyarázatok a szent dolog alatt az úrvacsorát értik, a gyöngy alatt pedig az Isten országát. Tehát a logion azt akarja mondani: hitetek titkát ne adjátok át bárkinek, csak azoknak, akik valóban kíváncsiak rá. Persze ez egy csomó kérdést felvet, mindjárt az első: akkor mégis hogyan misszionáljunk? Akkor milyen határai vannak küldetésünknek? S lehetne még sorolni, de nem teszem, mindenkiben felvetődnek még kérdések.
Szóval ezt mondják a magyarázók.
Ami az én véleményem: szerintem is a kutyák-disznók a kívülállók, akik nem akarnak, soha nem is akartak tudni az Isten országáról, ami Jézusban jött el. Ám az, hogy a számukra nem szól az evangélium, szerintem nem igaz. Az, hogy mit kezdenek vele, az más kérdés. Akkor most hogyan is ne dobjam a szent dolgokat a kutyáknak? Szerintem úgy, hogy aki csak kötözködik, azzal nem álljak le vitázni, mert csak a szórakozását biztosítom, meggyőzni úgysem fogom semmiről. Jézus néma volt egy jó darabig az ellene felhozott vádak előtt. Nem volt értelme vitázni, a vádlók már eldöntötték magukban, mit akarnak tenni. Sokkal inkább azok felé kell fordulni, akik fogadják az üzenetet. Hogy néz ki ez a gyakorlatban? Például egy beszélgetés alkalmával, ha Isten országa szóba kerül, nem tagadom le, hogy része vagyok annak, sőt. De ha valaki vitatkozni akar velem, abba nem megyek bele a továbbiakban. Azzal beszélgetek inkább tovább, aki valóban beszélgetni akar, nem fikázni. Mert ha odadobom a kötözködő elé azt, ami nekem fontos, úgy fogok kijönni a dologból, hogy én mindent beleadtam a kommunikációba, míg ő semmit, tehát én csak veszíthetek, mert gyöngyömet megtapossa, annyi biztos, ez pedig csak nekem fáj. Az pedig, hogy a kutyák ellenem támadnak: jó példa erre az, amikor engedünk a Krisztus evangéliumából, hogy valami módon a keresőket becsábítsuk az alkalmainkra. Ez elsőre jól néz ki, mert hatásos: jönnek a népek a "laza" helyre. Aztán rájönnek, hogy bizony az egészből pont az a plusz hiányzik, amire nekik szükségük lenne: az evangélium, esetenként Krisztus. Az igényeiket esetleg kiszolgáltuk, de milyen áron? Amikor pedig erre rájönnek (márpedig nagyon gyorsan rájönnek), akkor ellenünk fordulnak, elhagyják az egyházat, s jobban fogják utálni a keresztény hitet, mint valaha. Van, amiből nem szabad lentebb adnunk, amiben egyáltalán nem hasonulhatunk a világhoz, különben a szent dolog is elveszik, a kutyák is, meg mi is.
Ami pedig személyes élményem volt egy gyülekezetben, s éreztem, hogy most a gyöngyeimet tapossák, pont egy úrvacsorás istentiszteleten volt. A kenyeret (illetve Krisztus testét) osztottam, amikor is megjelent egy anyuka a gyermekével. Ahogy közelebb értek, a gyermek nyújtotta a kezét a kenyérért. Aranyos volt, meg vagány is, de mondtam neki, hogy nem kaphat még. Aztán jött anyuka, neki természetesen adtam. Erre anyuka szemrebbenés nélkül odaadta a gyereknek, hogy egye meg nyugodtan, ő meg elcsámcsogta... Persze, egy kenyérdarab volt - neki. Persze, egy kenyérdarab volt - istentisztelet előtt és után nekem is. De ott és akkor nekem Krisztus teste volt, ami szent, s nem dobhatom oda bárkinek! Mélyen megbotránkoztam, s éreztem: a szent húst a kutyának dobtam.
Hogy a nő mit élt át, nem tudom.
A lényeg: ott és akkor megértettem ezt a logiont.

 

5. kérdés: KIHEZ IMÁDKOZUNK?

 

Miért van az, hogy van aki Istentől kér mindent Jézus nevében, van aki egy imádságon belül Istent mint mennyei édesatyát szólítja meg, Jézust Úrnak nevezi, van aki csak azt mondja, hogy uram. Egy Isten van, három személyben, de most tulajdonképpen kihez kell imádkoznunk? Istentől kérünk anyagi dolgokat, Jézustól azt, hogy mit kell cselekedni? Milyen a helyes imádság?

A lelkész válasza:

A helyes imádság? Első renden azt kell erre mondanom, hogy szívből jövő, őszinte és reménykedő. De hogy a konkrét problémára válaszoljak: a református hitvallások szerint (legyen az Apostoli Hitvallás, ami ugye egyetemesen keresztény, vagy éppen a speciálisan református Heidelbergi Káté vagy Második Helvét Hitvallás, esetleg más) a mi Istenünk Atya, Fiú, Szentlélek. Egy lényeg, három személy. Persze a szavakon lehet lovagolni, de én most nem tenném, úgysem tudnám közelebb vinni ennél a kijelentésnél a Szentháromság titkához, mivel én sem vagyok értelmileg közelebb hozzá. Tehát amikor imádkozik és Istent szólítja meg, tulajdonképpen mindhármat megszólítja, s mégis csak egyet. Sajnos a szóhasználatunkban megkövesedett (sokszor magamat is ezen a gondolkodáson kapom), hogy Isten egyenlő az Atyával, ami helyes megfogalmazás, de az Isten egyenlő a Fiúval és a Szentlélekkel is. Épp ezen oknál fogva tapasztalatom szerint az Atya az Isten az emberek többségének fejében, míg a Fiú egy kicsit misztikus, de semmiképp sem csak ember, a Szentlélek viszont mintha ki is maradna a köztudatból, mert az olyan gyanúsan szektás... S miért mondom ezt el mind? Mert segít megvilágítani az imádságokban előforduló anomáliákat. Valóban van olyan, hogy valaki Jézust szólítja meg imádsága elején, s egyszer csak azt mondja: "köszönjük, hogy fiaiddá fogadtál minket". Tudtommal én nem Jézus fogadott fia vagyok, hanem az Atyáé. Viszont esetenként az imádkozó nem emlékszik, kit is szólított meg imádsága elején, s akkor jönnek elő ilyen hibák. Aki istentiszteletet tart, bibliaórát tart, annak gyakran muszáj imádkoznia akkor is, ha éppen nem érzi magát alkalmasnak, késznek rá. S bizony, rutinból is lehet imádkozni, ha éppen kell (szomorú vagy sem, ez a valóság). Ilyenkor a megszólítás elvész, nincs is igazán funkciója, nem szeretne az imádkozó kifejezni vele semmi mást, csak hogy elkezdte az imádságot. Ez persze elég kellemetlen, de meg tudom érteni. Pedig a megszólítás nagyon fontos, mert bennem is tudatosítja, kivel is beszélek, mikor imádkozom. Szokták a Szentháromság személyeit funkciókkal is ellátni: Atya - teremtő, gondoskodó; Fiú - megváltó, szabadító, közbenjáró; Szentlélek - megszentelő, közösséget teremtő. Ezeknek megfelelően is lehet imádkozni, pl. gondviselést az Atyától, szabadítást a Fiútól, megszentelést a Szentlélektől kérni, de lehet Isten neve alatt is kérni ezeket a Szentháromság alapján. Szóval a kérdés nem egyszerű, de talán nem is lehetetlen megoldani. Nyugodtan meg lehet szólítani bármelyiket, a tudatosság az ember szempontjából fontos elsősorban. Arról már nem is szólnék, hogy az egyes és a többes szám is szokott váltakozni imádságok alatt (Uram/Urunk).

4. kérdés: TÁRSKERESÉS

A Bibliában az van megirva, hogy ha valakinek meghal a férje, akkor lehet csak más férfihoz mennie. De mi van a mai világban az elvált emberekkel? Paráznának mondatik ha más férfihoz megy, vagy szabad másik társat keresni egy hivő embernek?

A lelkész válasza:

Ez egy igen kényes kérdés első látásra. Mert ha nem hívő, akkor az Isten parancsa nem fogja érdekelni, s azt teszi, amit akar. Ha viszont hívő, akkor a kérdés, hogy miért is vált el. Bennem ugyanis ez az első visszkérdés. Szerintem ez az első lépés. Hívő ember ugyanis megpróbálja megoldani a házastársával a problémáit, Isten elé viszi(k) azt. Persze legvégső esetben (a legvégsőben!) szóba jöhet az elválás, ha az együttélés már semmiképpen nem lehetséges, s csak mérgezi a feleket. De először: a mélyre ásni, hogy hol a házassággal a probléma. Persze az sem mindegy, hogy mind a ketten hívők-e vagy csak az egyik... szóval sok rétege van ennek. Ha viszont elvált emberről beszélünk, aki már hívő, akkor azt kell mondjam: feleségül mehet egy másik férfihez, illetve feleségül vehet egy másik nőt, de ez alkalommal nagyon gondolja meg, hogy kihez ill. kit! Mert felemás igában őrölni nagyon keserves tud lenni, magyarul: hívőt válasszon párjának, akivel azonos alapon vannak, a Krisztuson. Ha ez nincsen meg, akárhány házassága lehet, egységet sehol sem fog megélni. Márpedig ez az egység a lényeg egy házasságban, nem a szerelem és nem a boldogság, bár kétségtelen, hogy ezek azért rendszerint egy ideig együtt szoktak járni. De mi is van az esküben? Sem boldog, sem boldogtalan állapotában hűtlenül el nem hagyom. Szóval a boldogságot csak időlegesnek, s nem elégséges hajtóerőnek tekinti egy házassághoz. Mellesleg a Bibliában sem nagyon találkozunk olyan házassággal, aminek csakis és kizárólag a szerelem vagy a boldogság vágya lett volna az alapja. Volt szerelem, igen, nem is kicsi (Jákób-Rákhel), de akkor sem ez volt az egyetlen hajtóerő, sőt még csak nem is a fő.
Hogy befejezzem a választ: az elvált hívő házasodhat újra, de nagyon körülnézve, nagyon megfontoltan, Isten előtti felelőssége teljes tudatában. Azért merem ezt mondani, mert Jézus is azt mondta a házasságtörő nőnek: Hol vannak vádlóid? Én sem vádollak téged. Menj el és többé ne vétkezz!

3. kérdés: KI A KÜLÖNB?

Hogyan lehet betartani azt amit Pál a Filippibeliekhez irt 2.rész 3.versében ir? Különbnek tartván egymást magatoknál?

A lelkész válasza:

Remek kérdés. De van rá válasz, mégpedig egyszerű: Pál egy keresztény gyülekezetnek ír, ahol Krisztus megváltottai vannak, s a krisztusi tanítás szerinti élet elvárható. Ezek szerint a megszólítottak már megtapasztalták, milyen az, amikor ők a legfontosabbak Isten számára, olyannyira, hogy még Krisztus is hajlandó meghalni értük. Piedesztálra vannak emelve a gyülekezet tagjai. Ám (és ez a lényeges), ebben az állapotukban nem szabad, hogy dicsőségük a fejükbe szálljon, mert valójában nem az övéké az érdem. Ha viszont ezt a kegyelemet valaki jól értve és érezve fogadja be, az tisztában lesz saját értékével, s a továbbiakban nem fogja érdekelni, hogy a gyülekezetben ki felé kell szolgálnia, mert nem érzi majd megalázónak a szolgálatot. Ő tisztában van saját értékével, hogy ő az Isten szeretett gyermeke, legyen bármi is a foglalkozása, bármilyen a gyülekezetben elfoglalt helye. Csak az ilyen ember képes a másikat különbnek tartani, szolgálni neki, s a saját érdekét adott esetben háttérbe szorítani, hogy a másiknak kedvezzen, röviden: csak az ilyen emberben van meg az igaz szeretet. Hogy a másikat előtérbe helyezem, az nem jelenti azt, hogy az értékemből veszítettem volna, nem. Persze, megalázom magam, de azt én teszem, nem más erőlteti rám. Saját magam határozom úgy, hogy mivel nekem már mindenem megvan, továbbadom Krisztus szeretetét, aki nem félt otthagyni értem a mennyei dicsőséget, akit én alázatban soha felül nem múlhatok, bármit is teszek (ugye, az ez után jövő rész éppen Krisztus megalázkodásáról, s engedelmességéről szól). Szóval csak úgy tarthatom különbnek a másikat, ha én tudom már, ki vagyok és mennyit érek az Isten szemében, különben csak egy balek vagyok, akit bárki eltaposhat.

Ezzel kapcsolatban van egy kis történet, én is úgy olvastam, de jó: Egyszer egy kolostorban kezdett alább hagyni a lelki élet, s tagjaik számában is fogyni kezdtek. Ekkor úgy határozott a kolostor gyűlése, hogy elküldenek egy követet egy híres aszkétához, akitől megoldást kérnek a problémájukra, mert nem szerettek volna teljesen elfogyni. Az egyik barát el is ment az aszkétához, aki csak annyit mondott: ti nem tudjátok, de közöttetek van a Messiás. Ezzel az üzenettel a barát hazatért, s elmondta otthon, amit hallott. Az összes szerzetes úgy kezdett tekinteni a másikra, hogy hátha ő a Messiás. Persze nem is merték megkérdezni egymást, hisz a Messiás úgysem mondaná meg, hogy ő az. Így aztán nagyon kedvesek, előzékenyek, s önzetlenek lettek egymással szemben. Jöttek hozzájuk vendégek is, akik ezt látták, s messze földön elterjedt testvéri szeretetük híre, s nem sokára túl sokan is kérték felvételüket a rendbe.

Valahogy így működik a dolog, az egymás különbnek tartása.


2. Kérdés a lelkészhez:

„Az unokák nem járják velem Krisztus útját, sőt, olyan nehéz velük erről beszélni. Pedig sokat imádkozok értük. Mit tegyek még, hogyan közelítsem meg őket, hogy ők is megismerjék Jézust?”

A lelkész válasza:

A gyermekeknek, sajnos, hitet nem tudunk adni. A legtöbb, amit megtehetünk az az, hogy tanítjuk a megtanítható részét a hitnek (hittan), illetve mi magunk Krisztus követő életet élünk. Mást nem lehet tenni. A döntést Krisztus mellett mindenki maga hozza meg. Az nem baj, ha hallják az evangéliumot, de nem szabad vele "fejbe verni" sem őket. Szavak és tettek összhangban: ezek a leghatásosabbak. Ezzel együtt ne tessék gondolni, hogy valaha is Krisztus követőkké teheti az unokáit. Amikor Krisztus a földön volt, a vele találkozók sem tértek meg mind. Ez van: valaki meghallja a szavát, valaki nem. Erőszakoskodni lehet, de semmi értelme.

1. Kérdés a lelkészhez:

„Miért van az, hogy ha az ember kérdez valamit egy lelkésztől, akkor az mindig egy másik kérdéssel válaszol? Ez nem olyan manageres? Közben meg nem kapunk feleletet.”

A lelkész válasza:

- Hogy érted azt, hogy mindig egy kérdéssel válaszol? :)

Nos, az ok egyszerű: a szegény lelkész fejébe egy kérdés hallatán ezer válasz tódul, mert kb. ennyi teológus válaszát ismeri az adott teológiai kérdésre (egyéb kérdés esetén nem tudom, miért kérdez vissza). Szóval keresi a neked megfelelő választ, legalábbis az én jóhiszeműségem ezt mondatja velem. Aztán vagy le tudja szűkíteni, vagy nem. Tudod, sok kérdésre nincsen teljesen egyértelmű válasz. Sokszor több válasz közül neked kell kiválasztanod a megfelelőt, mert mindnek ugyanolyan erős érvei vannak maga mellett. Nehéz dolog ez. A lelkész ezt az utat szeretné neked egyszerűbbé tenni illetve leszűkíteni azzal, hogy visszakérdez.

 

 

"Erős torony az Úr neve, oda fut az igaz, és védelmet talál."

/Példabeszédek 18,10/

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2016. évről

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2015. évről

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2014. évről

Lelkigondozás

SKYPE: lelkigondozas1
Telefon : 06-1-201-0011

TIOP-1.1.1-07

"Informatikai infrastruktúra fejlesztése a Kecskeméti Református Egyházközség iskoláiban"

"A Kecskeméti Református Egyházközség új informatikai eszközei már a gyakorlatban is bizonyítottak"